Fluent Hate language skill

harcosTizenéves gyerekek idős embereket vernek. Az idősek amúgy is dögöljenek meg, csak a helyet veszik el a fiatalok elől. Büdös nyanyák és vén trottyok banyatankkal cammognak a városban, míg az iphone-os, ostoba fiatalok, akik mihaszna semmirekellők, és bezzeg a régi időkben még jól elverte őket a technikatanár, rohannának.

Feleségek és férjek szurkálják egymást félholtra, mert az egyik rohadék megcsalta a másik rohadékot. Vagy csak rá mert nézni a szomszédra, miközben nem mosta ki azt a retkes szennyest, vagy túl sokáig időzött a kocsmában. A mocskos szemét férfiak kihasználják a buta ribancokat.

Budapest utálja a vidéket, vidék Budapestet. Mert a köcsög budapestieknek minden elérhető, a primitív vidékiek meg sosem érnek fel hozzájuk agyban.

A gazdagokat főbe kellene lőni, a sikeres embereket vízbe fojtani, akkor nem lenne olyan nagy a pofájuk. A szegények meg maguknak köszönhetik, és meg is érdemlik, hogy éhen halnak.

A kisebbségek és a bevándorlók közé bombát kellene dobni, sortüzet nyitni rájuk vagy elgázosítani őket, a nyugat meg rohadjon meg, ha nem látja szívesen népünk fiatal tehetségeit.

A vérparaszt, balfasz autósok öklüket rázva küldik anyjukba a bicikliseket, akik olyan agysérültek, hogy még közlekedni sem tudnak. Aki tömegközlekedéssel jár, az köszönje magának a saját lúzerségét.

És közben kommenthuszár véleményvezérek válnak sztárrá a facebookon, escort lányok fényűző nyaral(tat)ásait irigylik tizenéves kislányok az instagramon, és igyekeznek ők is pont úgy csücsöríteni, pont úgy vetkőzni, pont úgy pucsítani a képeken, terrorszervezetek üzengetnek nekünk a twitteren, a sarki boltban meg agyonütjük egymást, ha véletlenül egyszerre nyúlunk az utolsó sertés párizsiért.

Ordít a gyűlölet. Ordít a közösségi oldalakon, a médiában, az utcán és a családban. Tettlegességben még kevésbé, szavakban már mindennapossá, mindenpercessé vált. Angolul sosem tanultunk meg igazán, de most új nyelvet beszélünk, ráadásul anyanyelvi szinten: a gyűlölet nyelvét. Fluent Hate language skill…

Hogy van-e másik oldal? Ez nem kérdés. Van. Ott van a hangosan spirituális idézethalmaz, a sok “nagyon igaz” komment egy-egy közhely alatt, amit Einsteinnek vagy a Dalai Lámának tulajdonítanak, miközben a szomszéd Pista írta botrányos helyesírással. Ott van a sok mindenegyben, a sok tundodkell oldal, amelyek hétfőn a szeretetre, kedden az összefogásra, szerdán azonnali megvilágosodásra szólítanak fel. Csütörtöktől kiscicák, gyerekek és virágok fotóival ingerelik a lájkujjakat. Nagy igazságok derülnek ki, melyeket tetszikelve azt hisszük, hirtelen, egy csettintésre jóból még jobbak lettünk. Végre rájöhetünk, hogy minden vasárnapot követ egy új hétfő, és minden tél végén megérkezik a tavasz. És hogy higgyünk magunkban, mert jók, szépek, csodálatosak vagyunk, olyannyira, hogy még fejlesztenünk sem kell magunkat. Ha mégis, akkor olvassunk sok-sok idézetet, attól rózsasziromba borul a szivárványvilág.

Van egy harmadik oldal is. Róluk általában nem számol be a média, sőt még a létezésükről sem tud senki. Azok a siketek, némák és vakok, akik valójában hallanak, látnak, és beszélni is tudnak. De már nem akarnak. Jobb híján külföldre költöznek, vagy csak belegubóznak a mindennapjaikba, és igyekeznek tudomást sem venni a körülöttük hangoskodó tömegről. Bezárják magukat a négy fal közé, a szűk családi és baráti körbe, kidobják a tévét, és semmire sem szavaznak. Csendben élt csendéletben töltik napjaikat.

De vannak kivételek. Mert kivételek mindig vannak. És talán egyre többen csatlakoznak a kivételek táborához. Ők azok, akik csendes szóval, erőszakmentesen, szeretettel, de a közhelyeket mellőzve igyekeznek megláttatni velünk, hogy van egy másik út is. Hogy a felgyülemlett stresszt és frusztrációt nem csak agresszióval lehet levezetni. Hogy a fejlődés gátjai mi magunk vagyunk. Hogy van egy szebb, jobb, élhetőbb világ, de ezt senki sem teremti meg helyettünk. Persze néha ők is elbuknak. Szavaik üres koppanása a botrányszagú falon nem a legjobb motiváció nekik sem. De legalább próbálkoznak. Igaz, próbálkozni csak az WC-n érdemes. Mert ugye Yoda Mester szerint tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. Egy közhelyvillantós tömegben semmiképp.

Túlzás? Sarkítás? Általánosítás? Igen! Hát persze, hogy attól függ, honnan nézzük. És persze, hogy attól függ, mire fókuszálunk. Van ilyen is, olyan is. És te? Te hova fókuszálsz?

Egy barátnőmet kérdeztem egyszer, mikor a harci kedv sinus görbéje éppen az egyik tetőfokára hágott, hogy: Figyelj már, most tulajdonképpen mi ellen harcolunk, ki támadott meg minket? Azt mondta: Senki. Mi támadtuk meg saját magunkat.

Mi támadtuk meg saját magunkat.

Esetleg fegyverszünetet köthetnénk. Legalább egy időre.

Ha tetszett, oszd meg!
Loading Facebook Comments ...

1 Response

  1. Irén Bordi szerint:

    Úgy látom senki nem szólt még hozzá! Sok igazságot tartalmaz az írás. azokkal egyet is értek. De jó lenne ha alá is írnád. Kit tisztelhet az ember, az írójában? Azért vigyázz, mert sok helyen Te is az ellentétet szítanád. Nem vagyunk egyformák. Az emberek legtöbbjét úgy kell elfogadni amilyenek, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkozz meg az ő jobbításukkal.
    Köszönöm, hogy sok mindent kimondtál, ami sajnos nagyon igaz…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.